Egy félév Múminföldén

Ma is elmentem síelni, ötödszörre, de már eléggé élvezhetetlen volt, lassabb voltam, mintha gyalogolnék. XD A síszezonnak vége, legalábbis itt (Lappföldön még nem!), de nagyon örülök, hogy ezt is kipróbálhattam, ráadásul ingyen. :) Az erdő viszont nagyon szép, még mindig havas, de már ébredezik, úgyhogy holnap azt hiszem, felfedezem sílécek nélkül, úgysem kell suliba mennem.

Neki kellene állnom franciát tanulni, holnap délután 5-kor lesz egy vizsgám, de még nem tanultam rá. Ez már a pótvizsga lesz, az eredetire nem mentem el, mert pont aznap reggel lett volna, mikor indultunk Szentpétervárra, és nem akartam úgy járni, mint mikor Tallinnba mentünk, hogy már fáradtan megyek, mert hajnalban keltem. Ráadásul tanulni sem lett volna időm rá. Amúgy nem para, az első vizsgám is 4-es lett, de azért ma este tényleg tanulnom kell egy kicsit.

Mostantól már tényleg nem sok minden lesz a suliból. Le kell adnom még két esszét április végéig, finn kurzus is már csak 3 hétig lesz, meg még egy intenzív hetem lesz pont Lappföld után, amiből lesz pénteken egy vizsga, és ennyi. Májusra már tényleg csak pár franciaóra meg az utolsó vizsga marad. :)

Na de most valahogy még mindig nincs kedvem nekiállni a franciának, úgyhogy ez egy ilyen elmélkedős poszt lesz például arról, hogy most akkor kisvárosban jó-e lenni vagy nagyvárosban Erasmuson...

Szentpéterváron kezdtem el ezen gondolkodni, mikor találkoztam ott Erasmusosokkal, meg olyanokkal akik egész MSc-re mentek Helsinkibe, hogy talán tényleg nem velem van a baj, amikor bajom van itt bizonyos dolgokkal. Félreértés ne essék, még mindig nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, de azért levontam pár tanulságot, amit itt megosztanék azokkal, akik esetleg majd ezután pályáznak valahová, és idetévednek a blogomra. Ezúton is bocsi Nóritól, aki jövő ősszel jön ugyanide, és ezért olvassa a blogomat. :P Nem akarlak elrettenteni, Te majd úgyis levonod magadnak a magad következtetéseit, hogy mi tetszik, meg mi nem. ;)

Mikor én Erasmusra jelentkeztem, az tavaly ősszel volt, nem a rendes jelentkezési periódusban, januárban, hanem mikor augusztus végén kiírtak egy pótpályázatot, mert kapott még pénzt az egyetem, vagy valami ilyesmi. Viszont ekkor már csak azok közül a helyek közül választhattam, amik megmaradtak. Mivel én évek óta északra vágyom, így nem sokat gondolkoztam, hogy hová akarok pályázni, északi országok közül 2 lehetőség volt, Trondheim vagy Mikkeli. Először Trondheimba akartam pályázni, Norvégiába, sokat filóztam, aztán végül Finnország mellett döntöttem, többek között azért, mert itt még nem voltam, Norvégiában meg már igen, pont Trondheimban, ami nagyon tetszett, de szeretek új helyekre menni, aztán Emi, aki másfél éve volt itt, jókat mesélt az itt töltött félévéről, Finnország még mindig olcsóbb mint Norvégia, és itt sokfelé lehet utazni, ott talán annyira nem. Azt akkor nem is vettem figyelembe, hogy itt van a Múminok hazája, szóval plusz egy pont Finnországnak. :D Szerencsére most, hogy itt vagyok, már 100 %-ban boldog vagyok, hogy itt vagyok, a fene se akarna Norvégiában lenni, mert akkor le kellene mondanom azokról a dolgokról, amiket itt éltem át, és jók voltak, szóval nagyon jó ez így, úgyhogy új szerelmem van: Finnország. :)

Annak is örültem, hogy kisvárosba jöttem, nem szeretem a nagyvárosokat, kisvárosból jöttem, nekem Budapest is túl nagy, zűrös, koszos, nem szeretek tömegközlekedni, szóval igazán élvezem azt, hogy itt egész télen szép és érintetlen volt a hó, hogy 5 percre van az erdő, hogy gyalog lehet suliba járni a hóban, stb.

De most azért megfigyeltem 2 hátrányát ennek a helynek, és bár, én tényleg újra ezt választanám a lehetőségekből, de hogyha valaki Erasmusra készül, és nem az az első számú preferenciája, hogy észak, vagy több lehetősége van, akkor ezeket a dolgokat mindenképp vegye figyelembe: az egyik, hogy itt tényleg baromi kevés ember van. Ami lehet előny is, meg hátrány is, mert ha épp találsz magadnak egy 4-5 fős társaságot, akikkel igazán összebarátkoztok, akkor minden tökéletes lesz, viszont ha épp nem találsz, akkor nincsen más opció, nem nagyon tudsz hol embereket keresni. Ezt már egyszer asszem írtam, de ugye kevesebb mint 20 cserediák jött erre a félévre, azon kívül van pár, akik még előző félévről maradtak itt, meg az oroszok. Szóval egy nagyobb városban sokkal több emberrel lehet találkozni, és ott 1-2 hónap alatt csak talál az ember magának egy társaságot, amibe beleillik. Nem azt mondanám, hogy nincsenek barátaim, mert ha épp nyomja valami a szívemet, akkor tudok jókat beszélgetni a francia lakótársammal, vagy a bulizósabb kínai lánnyal, vagy a görög lánnyal, a finn lánnyal, meg egy csomó másik aranyos ember van itt, de társaság, amibe beletartoznék, na az nincs. Mert ezeknek az embereknek mind megvan a maga társasága, amibe én nem férek bele: a franciák, a finnek, a kínaiak. Oké, hogy itt is van 1-1 ember, aki egyedül van egy nemzetiségből, de valahogy nem lehet ezt erőltetni, hogy most én szedjek össze 4 embert és mondjam meg nekik, hogy legyünk mi barátok, mert mi egyedül vagyunk...Az ilyen barátságok az én életemben mindig csak úgy kialakultak, és nem is hiszem, hogy ezt lehet erőltetni...Egy nagyobb városban, nagyobb egyetemen, ahol vannak igazán nemzetközi osztályok, csoportok, pl. MSc-sek, ott biztos, hogy sokkal könnyebb egy nemzetközi társaságot találni magadnak. Az is baj itt, hogy a mikkeli egyetemnek nincs túl sok egyetemmel kapcsolata, meg kevesen is választanak egy ismeretlen finn kisvárost, hallottam olyat is, hogy az itt lévő francia fiúk egy része úgy került ide, hogy muszáj volt egy félévet külföldön tölteniük, és mivel rossz jegyeik voltak, berakták őket a maradék helyre, ahová a jobbak nem akartak menni... De persze a nagyvárosnak is van hátránya, mert ismerek olyat, aki meg arra panaszkodik nagyvárosban, hogy azért nincsenek barátai, mert minden egyes buliban új emberekkel találkozik.

A másik probléma meg az, hogy itt BSc-re járok, és egyáltalán nincs is itt MSc angolul, tehát az összes cserediák BSc-s, meg a finnek közül is vagy BSc-sek vannak, vagy olyan MSc-sek, akik nem igazán nyitottak a nemzetköziségre, és finnül tanulnak (már ha egyáltalán van itt MSc, mert abban sem vagyok 100%-ig biztos.) Most persze a kor nem minden, mert van olyan 20 éves lány, aki elsős, de egyáltalán nem érzem, hogy idősebb lennék nála, meg van olyan 24 éves is, aki úgy viselkedik, mintha 17 lenne, de azért akkor is, ha belegondolunk, hogy vannak órák, amin 17 éves, elsős oroszokkal vagyok együtt, akik még annál is fiatalabbak, mint amennyi én voltam, mikor befejeztem a gimit; de amúgy is az átlagéletkor 20-21 év, a legtöbben most töltik be a 21-et, és 1-2 cserediáktól eltekintve mindenki BSc-s. Most jött egy német lány, aki 25 éves, de ez sem olyan, hogy becsengetek hozzá, hogy szia, én is 24 vagyok, leszel a barátnőm? :D Hallottam valahol, hogy a BME-n idén megszigorították az Erasmus jelentkezéseket, és csak a saját képzési szintednek megfelelő helyre lehet jelentkezni (mondjuk nem értem, hogy akkor Nóri hogy tudott ide jelentkezni, de mindegy). Szóval ez nem hülyeség, bár a BME szempontja nyilván a tanulás, hogy MSc-s korodban ne BSc-s tárgyakat tanulj, nekem nem ez a legnagyobb problémám, mert én ugye pont nem tanultam menedzsmentet BSc-n, szóval nekem elég érdekes a suli, de ez a korkérdés ez azért igenis probléma.

Meg valahogy ez a kisvárosi életstílus zavar egy kicsit. Én kisvárosinak tartom magam, szóval nem akarok én beszólni senkinek, nehéz is ezt megmagyarázni, de valahogy tényleg olyan, mintha visszacsöppentem volna a gimibe, a suli méretének és a diákok korának tekintetében, de én a gimit már befejeztem 5 éve! Szóval most tényleg vágyom egy kicsit Helsinkibe, sőt, hogy igazán őszinte legyek, irigylem egy kicsit azokat, akik most ott vannak Erasmuson, vagy MSc programon. Amikor Szentpéterváron beszélgettem pár emberrel, akkor azt éreztem, hogy ez lenne az, amit én kerestem, a többi emberre nyitott, angolul kommunikálni képes, nagykorú emberek, valami olyasmi, amit a BEST-ben tapasztaltam. Persze azt is hozzá kell tenni, hogy Szentpéterváron tényleg éppen a Juli felébred a hosszú alvásból jelenség volt, tehát itt Mikkeliben, mikor idejöttem, én sem voltam még igazán kész feléledni, most meg már nehéz változtatni, mikor a többi ember már összeszokott hónapok óta...És egy utazás mindig különleges, itt Mikkeliben meg már túlságosan otthon vagyok ahhoz, hogy utazásként fogjam fel.

Hogy egy kicsit filozofikus legyek, 2 fő szabály van az életben, az egyikben jó vagyok, a másikban sajnos még nagyon nem: az egyik, hogy nem szabad megbánni semmit, na ebben jó vagyok. Tudom, hogy amikor azt választottam, hogy Mikkelibe jöjjek, akkor éppen be voltam punnyadva a BEST-es pörgés után, és abszolúte nem vágytam semmi pörgésre, és nem is tudtam elképzelni, hogy még valaha az életben arra fogok vágyni. :) És tényleg nem volt választási lehetőségem, és boldog vagyok, hogy megismerhettem Finnországot. Csak annyi, hogy ha lenne mégegyszer lehetőségem külföldön tanulni, ezután, úgy, hogy ezt a félévet már átéltem, akkor nem választanék mégegyszer kisvárost, főleg olyat nem, ahol csak BSc van. A másik szabály az meg az, hogy nem szabad semmit elvárni az élettől. Mert a csalódás, ami itt ért, az azért van, mert én a BEST, meg a mások által mesélt Erasmusos sztorik alapján egy kicsit mást képzeltem el magamnak, dehát minden élet más, minden helyzet más, úgysem tudhatod előre, hogy mi fog történni. Na ebben még nem vagyok jó, de igyekszem. :)

Talán mindent leírtam, ami nyomta a kis szívemet, de még mielőtt nekiállok franciául tanulni, egy gondolat, ami amolyan összegzés-féle, kicsit korai, mert még itt leszek 7 hétig, de hogy én nem tudom, hogy mi a gond azokkal az emberekkel, akik szerint az Erasmus hülyeség. Mert szerintem ez a legjobb dolog, ami egyetemistával történhet, és én rettenetesen boldog vagyok, hogy megkaptam ezt az ösztöndíjat az egyetemtől, és hogy a szüleim hozzá tudtak még adni, hogy ráadásul a gyönyörű, de drága Finnországba jöhessek. Szomorú, hogy egyes emberek azt gondolják, hogy az Erasmus csak a bulizásról szól, mert ez egy hülyeség, és szerintem ezt senki nem gondolja komolyan, aki volt valaha Erasmuson. Volt egyszer egy BME-s tanár, aki azt mondta nekem, hogy milyen hülyeség kifizetni egy csomó pénzt azért, hogy 4-5 hónapig külföldön éljen az ember, mikor nyaralni 2 hétre is elég elmenni, nem? Erasmuson meg úgysem nagyon tanul az ember...Biztos vagyok benne, hogy ez a tanár nem azért mondja ezt, mert ő sajnálná a gyerekeitől a pénzt valami jóra, hanem mert annyira tudományos beállítottságú, hogy nem érti, hogy ha a diák nem az egyetemi plusz tudás miatt megy Erasmusra, akkor minek. És persze hogy nem az egyetemi órák miatt vagyunk itt, nyilvánvaló, hogy bármennyire érdekes vagy unalmas egy-egy tantárgy amit felvesz az ember, nem ez lesz a legnagyobb plusz, amit az ember kap itt. Hanem az, hogy élhetsz egy másik országban, mindenféle nehézség nélkül, mert ez sokkal biztonságosabb és egyszerűbb, mint dolgozni külföldön, hogy megismerhetsz egy másik életmódot, mert még egy unalmas kisvárosban is annyi mindent lát és hall és tanul az ember az ottani életről, és akinek még nem nyílt ki a szeme a világra, annak most kinyílik, és az ember még többet akar látni, és még többet tudni, és még több dologgal és emberrel találkozni, úgy, hogy közben elkezdi értékelni a saját hazáját, az otthonát, a családját, a barátait, mert milyen jó arra gondolni, hogy most boldog vagyok itt, de milyen jó lesz majd hazamenni 5 hónap után és a saját ágyamban aludni, és megölelni mindenkit, akit szeretek. :) Aztán majd útra kelek megint, ha lesz rá lehetőségem, mert megint kinyílt a szívem a világra. :)